Régi gyümölcsfajták

Ahhoz, hogy a gyümölcsöt eltehessük…

Tisztelt gyümölcsöt szerető Hölgyek és Urak!

 Ahhoz, hogy gyümölcsöt ehessünk, mondjuk télen, nyáron és tavasztól őszig, dolgoznunk kell igen sokat! Természetesen, ez a fáradozást megéri, amikor februárban, márciusban nagyot harapunk az almánkból, vagy a körténkből. A finom befőtteket, lekvárokat és aszalványokat nem is beszélve. Az ügyes és szorgalmas embernek midig akad gyümölcse a kamrában, vagy a speizban!  A kert termését nem szabad minden évre tárgyiasítani, hiszen egyik évben ez a gyümölcs terem szépen, a másik évben a másik. A siker tíz év átlagából, egyértelműen kitetszik. A betakarítás elkezdődött a gyümölcsösökben. A korai gyümölcsök már remélhetőleg már jó helyen vannak! A szilva, őszibarack ideje most jött el, de némely szőlő fajták is mutogatják magukat. A későbbiekben érő gyümölcseinkre azért még oda kell figyelni, mert a kártevők és a kórokozók nem alszanak! A molyok második, harmadik generációja bele ássa magát a gyümölcseinkbe, kukacnak álcázva magukat. Figyeljünk rovarok rajzására, rovarcsapdázással illetve személyes megfigyeléssel a helyszínen! A gyümölcsésznek mindig legyen nagyítója közelben, illetve ha fontos gyümölcs, akkor rovarcsapdákat is érdemes bevetni a megelőzés illetve a védekezésre való előre jelzés érdekében. Legjelentősebb kártevők a poloskák. levéltetvek, a meleget szerető atkák illetve a fajta specifikus molyok. Az araszoló hernyók, és egyéb lombrágók is jelen vannak! Ezekre azért van szükség, mert a lassan érő gyümölcsök permetezése, az élelmezés egészségügyi várakozási idő miatt egyre szorosabb lesz! Akinek a kertjében vannak magoncok, vagy sarjak azokat be lehet szemezni, nékünk kedves fajtára. Érdemes vele próbálkozni. Lehet szemezni, oltani. Több fajta lehetőségünk van, próbálkozzunk! Augusztus nyolcadikai találkozónkon mi is megpróbáltunk több oltás félét, remélve tapasztalásunk bővülését és munkánk eredményességét! A szemzés előtti napokban alaposan öntözzük be az alanyokat, akár többször is, hogy könnyebben adja a haját és biztosabb legyen az eredés!

                                                                                                 Pomázi Ferenc

                                                                                                       kertész

Gyula, 2020. augusztus,10.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..